Pain doesn't hurt - if it's all you've ever felt

Újra itt az egyetemen

Újra egyedül a kávémmal

Újra csak rettegéssel tekintek az emberekre

Újra csak lehajtott fejjel állok ott

Újra távol mindenkitől

Újra rosszullétek

Újra megfulladok az emberek közt

Újra utál mindeni

Újra csak a baj van velem

Á, basszus, mintha nem ismernének, a csoporttársak is figyelmen kívül hagynak, leszarnak... Nem tuudom, hogy miért nem tudok mély, tartós kapcsolatokat kiépíteni az emberekkel, mikor ez a legnagyobb vágyam. De már mindegy. Elcsesztem. Akik régen voltak, eltűntek. Már nem kiváncsiak rám. Most nincsenek. A jövő pedig... Áhh
Egy hete itt vagyok a koliban, hogy szokjam a közeget. Ehhez képest ma az intézetben majdnem elájultam. A tömeg elrettent. De a tény, hogy egyedül állok ott, még jobban megijeszt.
Mert így lesz ez egész félévben. Amilyen az első nap, olyan a többi. Nem babona. Élettapasztalat.
Az elmúlt héten megismertem egy srácot, de tegnap leállította a dolgot. Engem ne puszilgasson olyan, aki iránt semmit sem érzek. Pláne ne nyilvánosan, Pedig kedves fiú és aranyos. De attól még ugyanúgy közömbös.
A badoonak hála van még pár emberem, de nem sok esélyt adok a dolgoknak. Ez már pesszimizmus is lehetne, de a helzet az, hogy már msn-en kiismertem őket. Van, akivel ott sem tudok miről beszélgetni. Akkor élőben?  Ott nem nyithatok meg egy aknakeresőt. Szóval itt ez a két szobatárs is, olyan, mintha nem kedvelnnek engem.
Megint én leszek a felesleges harmadik. Ők majd jól összehaverkodnak, én pedig megint csak leszek itt egyedül magamnak, mint mindig. Hurrá.
Ma találkoztam volna egy néger sráccal, de írtam neki, hogy jó szar napom van, máskor? De aznap is az lesz, szóval... Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy hárman vagyunk egy szobában. Nekem már a kettő is sok, nem még három.
Szerintem alszok őár órát.