Hát megint itt. Nem vagyok jól, egyáltalán nem. Már azon a szinten vagyok, hogy az ételt sem tudom lenyelni. Ami nyilván jó, hisz fogynom kell. 62 kiló vagyok...
Hogy mennyiben változott az életem azóta? Az állapotom romlott, nem sokat, de eleget ahhoz, hogy újra depressziós legyek. De ez most más, ilyen mlyen még nem voltam. Ennyire őszintén nem akartam vget vetni az életemnek még soha. Úgy egy hete ennek a mlypontnak, azóta letettem róla. De hányszor kell még meggyőznöm magam, hogy van miért? És kiért?
A családom szeret, de nekik muszáj. De rajtuk kívül... Nincsenek barátaim továbbra sem. És mindenki kérd, hogy várom-e az új félévet. Hát baromira nem. Megint szenvedek majd egyedül a koli falai között, a pszichointézetben is ülhetek magamnak egyedül. Maximum szánalomból jönnek oda hozzám emberek. De az utóbbi időben már azért sem jöttek.
Csak gratulálni tudok magamnak.
