Bizony! Nem is én lennék, ha be tudnám tartani az időhatárokat.

Na de! Helyzet van, emberek! :D

Nem ismerek önmagamra az utóbbi időben! A pozitívumok még mindig kitöltik az életem, a negatívumokról pedig nem vagyok hajlandó tudomást venni. A rossz dolgok elől nem menekülhetek, de ez nem számít, amíg csupa jó dolog ellensúlyozza azkat.
De ezt már én is unom magamtól :D

Elmaradásom oka a zsúfolt prgramom volt, ami az elmúlt hetekben teljesen kitöltötte minden szabadidőmet - és én iszonyat élveztem :P

Eleinte ez egyetemi cuccokat intéztem, regisztrálgattam, utalgattam, felvettem a kapcsolatot pár leendő csoporttársammal. Ezutóbbi úgy volt lehetséges, hogy a másodévesek létrehoztak egy fórumot a gólyáknak, akik így nemcsak a gólyatáborról érdeklődhettek, hanem egymást is megismerhették.
Hiába, a pszichósok...
Naná, hogy én is elmentem a táborba :P A szak külön tábort szervezett, maguk a felsőbbévesek voltak a vezetők, így nem kellett tartani "felnőtt" felügyelettől. A kari táborba sajnos nem megyek. Úgy volt, hogy pont egybeesik majd a műtétemmel - a jövőhét -, de pár napja szóltak, hogy csúszunk egy hetet :S

Na nem baj, így ma még elmehetek bulizni egy hatalmasat :D

Szóval a gólyatábor - továbbiakban gt (by Fanni) - ismét egy nagy mérföldkő volt az életemben. Egy lánnyal még előtte megtaláltuk a közös hangot MSN-en, és megbeszéltük, hogy együtt vonatozunk Debrecenbe. Ilyen hosszú vonatutat önállóan egy csomó cuccal... A családom tövig rágott körömmel szemlélte hirtelen jött önállóságomat, amit egyébként ezen a héten is el kellett viselniük.
De én iszonyat élvezem a nyakamba szakadt szabadságot! 18 évig egy védőburokban éltem, most ez kipukkadt, és bár akadnak nehézségek, szeretek magam dönteni a saját dolgaimról :)
A gt-nak egy lényege volt: IGYÁL! XD Minden verseny erre ment ki, haláli volt :D
Bár volt egy másfél órás gyaloglás, ami mindenkit a meglepetés erejével ért - engem pláne -, délben, a tűző napon, az aszfalton... Illetve a 2. napon volt egy kisebb pánikrohamom, de oda se neki! Nagyon élveztem az egészet. Ebben persze az is nagy szerepet játszott, hogy nagyon megértő emberekkel voltam összezárva. És szoros barátságok is kötődtek. Múlthét vasárnap értem haza - igen azóta nem volt időm leülni blogolni egy egészségeset.

 Liám miskolci rokonai vendégszeretetét élvezte egy szűk hétig, mi pedig nem voltunk restek összehozni egy, majd még egy talit! Kedden apa ott rendezett kárt a tűzesetnél, így bevitt engem is, haza busszal jöttem. Mondanom sem kell, hogy végig kellett telefonálnom a családot, hogy szerencsésen hazaértem :D Pedig jobb, ha kezdik megszokni :P Mert lesz ez még így se -> *gonosz kacaj kézdörzsölgetéssel*

Szóval a tali: Lia épp most tanul vezetni, szóval akartam venni neki rendszámtáblás kulcstartót hülye felirattal, de nem volt egy liás sem :( Nekem nem lehet jogsim, nem is kell, de ha lenne, és kulcstartót szeretnék, akkor az kellene, amelyikre az van írva, hogy: Igen, főzni sem tudok! <- Ez egy végtelenül értelmes mondat volt a részemről.
Szóval ott kutatok, s egyszer csak valaki megböki a vállam... Naná, hogy Lia volt!!! A nyakába ugrottam - ő nem szereti az ilyet, de legalább nem puszilgattam össze-vissza, mert belőlem kitellik! Shoppingoltunk egy hatalmasat, olyan király cuccokat szereztünk be, hogy csak na! Utána irány a McDonald's, ahol beszereztünk egy-egy karamellás jegeskávét, ami mellett megtanultam speedezni. Na rólam tudni kell, hogy minden vagyok, csak gyors nem, de Lia szerint nem voltam olyan rossz.

Aztán megismertem Lia egyik miskolci barátját, akit most hívjunk csak Bencének - egyébként a való életben is így hívják -, ő még pluszban megtanított pókerezni is!
A srác egyébként kisértetiesen hasonlít egy Peti nevű ismerősömre - meglehetősen közeli volt a kapcsolatunk -, a személyisége azonban teljesen eltérő, így végül sikerült Benceként elraktározni a nyilvántartómban :)
Amúgy nagyon szimpatikus srác, fel is vettem MSN-re!
Ja, és őt sem puszilgattam össze :D De én mindenkit meg akarok szeretgetni, csak tiszteletben tartom, hogy vannak, akik nem díjazzák ezt :(

Másnap strandra mentünk a családdal, nagyinak névnapja volt, így ott ünnepeltünk. Na annak a napnak is megvolt a sztorija: Napoztam a medence szélén, mikor is meghallottam egy kb 17 éves srác, meg egy kislány beszélgetését. Mint megtudtam, egy kiscsaj úgy akarta felszedni a pasit, hogy a hugát küldözgette oda hozzá információkért. Ez véleményem szerint több, mint szánalmas, de hagyjuk. Beszédbe elegyedtem a fiúval, ott nagyon kevés a magyar, így nagyon örültünk egymásnak. Mint kiderült, abba a gimibe jár, ahova én is jártam. Félelmetes, de szinte mindent tudott rólam. Hogy végzős voltam, hogy hol volt az osztályom... Nem semmi!
Aztán visszajött a kislány, megkérdezte, hogy én a srác barátnője vagyok-e. A válasz egy nagyon gyors nem volt. Aztán jött a következő üzenet, miszerint a csaj nem jön oda addig, amíg én ott vagyok. Erre a pasi: jöjjön csak, elfér, elég nagy a medence. Válasz: nem fér el, mert (én) túl kövér vagyok :S
A pasi nevetett egy jót - ez nagyon jólesett :( - de nem ment sehová, ottmaradt velem beszélgetni :P
A kislányt meg megkértem, hogy adja át a nővérének, hogy puszilom.
Ne nézz így! Nem fogok lesüllyedni egy 14 éves kis ribanc szintjére és szócsatázni vele. Amúgy lett volna pár csípősebb válaszom, de azt neki és nem a hugának szántam volna.
A fiú végül elment megnézni magának a csajt egy "majd még dumálunk" végszóval, amire én csak annyit mondtam, hogy nem valószinű. Csak egy kisfiú. Lélekben nézve.

Na ezután bőgtem pár órát - ott a helyszinen -, a hangulatom csak fokozta a tény, hogy feltűntek kedves - a multkor általam oly hevesen szidott - rokonaim. Nagymamám, egyem meg, megállapította, hogy nincs túl jó kedvem. Mostanra bizonyossá vált, hogy tőle örököltem pszichológiai vénáimat, elvégre nem sok ember van, aki a kisírt szemeim alapján erre a következtetésre jutott volna :S

A csütörtököt, 20-át, ismét Miskolcon töltöttem Liával és Fannival. Az ürügy: első találkozásunk alkalmával elfelejtettünk közös képet csinálni :D Fanni egyébként egy kazincbarcikai barátnőm, akit januárban ismertem meg egy nyelvvizsgán, azóta pedig vele is MSN-en tartom a kapcsolatot.

Azt hiszem, mindhármunk nevében elmondhatom, hogy fantasztikus napot tudhatunk magunk mögött! Fényképezkedtünk, bejártuk a sétálóutcát, minnden szökőkútban megmártottuk a kezünk, ittunk egy csomó fincsi cappucinót, ettünk sütit, meg sajtburgert... Szuper volt!!!

Tegnap nem is csináltam semmit, csak aludtam, ma pedig eddig még csak vasaltam, kajáltam, MSN-eztem, meg blogot írtam - ezutóbbit órák óta, mert minden mást közben csináltam, meg a szobámban is pakolászok.

Na, mára ennyit. Remélem, az éjszaka tartogat pár jó pasit nekem - naná, hogy tartogat -, s ha őszinte akarok lenni, engem megnyugtat a tudat, hogy soha, egyetlen srác után sem kellett futnom. Ez nálam épp fordítva történik :P