Mielőtt belevágnék - most csak jelképesen:) - mai panaszáradatomba, szeretném megköszönni a hozzászólásaitokat. Rengetet jelentenek a számomra, minden egyes szó felbecsülhetetlen értékű és én csak egy satnya köszönömmel tudom honorálni...

Köszönöm, ha bíztattok, ha megdorgáltok, ha óvva intetek hülye dolgoktól...

Mindent!

Épp két perce, hogy felálltam anya mellől, aki TV-t néz, mert feldühített egy kicsit és ez nagy mértékben kapcsolódik "mai tananyagunkhoz". Épp valamilyen táncos sorozatot néz, én leültem mellé, erre elkezdi fennhangon mondogatni, hogy "De csűnya sovány! Ugye?" Hát kb. ennyire néznek engem itthon hülyének... Dühít, hogy azt hiszi, nem tudom, hogy befolyásolni akar és ilyen gyerekes módszerekhez folyamodik, hogy meggyőzzön az igazáról! Általános probléma a tizenévesek körében, hogy úgy érzik gyermekként bánnak velük, s annak tekintik őket. Nos ez a jelenség úgy látszik engem is utolért... Bár az én esetemben talán a betegségeimnek hála, rólam kialakult naiv, a világról mit sem sejtő lélek képe él bennük... Legyen ez bárhogy is, megfulladok!!! Ingázom az iskola és az otthonom között, s míg az előzőben a klikkem, itthon a családtagok, de legfőképpen anya követi minden lépésem. Nincs olyan, hogy ne lenne valaki tisztában azzal, hogy éppen mit csinálok, tudják még azt is, mikor megyek WC-re. Ki ne őrülne bele a bezártságba.

Napokkal később: Igen, akkor nem tudtam befejezni, de úgy nem akartam publikálni.

Következő napirendi pontunk személyem értéke - mások szemében. Már írtam talán, hogy sokan csupán egy idealizált kis hőst látnak bennem, vagy a másik véglet képviselőiként egy szánandó vesztest, aki mások könyörületének köszönheti mindazt, amit szerzett. Így emberi kapcsolatokat építeni nem egyszerű, nálam képtelenség. Az emberek - akik közel állónak  érzik magukat hozzám - vagy a sorstársaim és én vagyok nekik az egyetlen, aki megérti őket, vagy nincs senki más, aki elviselné őket. Akik az előbbi kategóriába tartoznak, egy-két emberről beszélünk, valóban közel állnak hozzám, de néha /gyakran/ úgy érzem, csupán egy váll vagyok a számukra. A "B" kategóriások, a hozzám hasonlóan beilleszkedési problémával küzdőknek pedig egyértelműen egy pszichológus vagyok, nem pedig barát. Ők, amint feltűnik egy harmadik fél, otthagynak éreztetve velem, hogy én csak egy szamár vagyok ahelyett a bizonyos ló helyett...

Tudom, nem szép dolog kategorizálni a körülöttem élőket, de a hosszú éjszakák, melyeket inszomniám miatt kénytelen vagyok többnyire ébren tölteni, ilyen és ehhez hasonló vétkes gondolatokkal hálózzák be a fejem. Fú, ebből a mondatból de nehezen jöttem ki!

Most apára vagyok nagyon dühös, az ok röviden: tesóm színházban volt a sulival és egy lány rosszul lett, mert elfelejtette bevenni az antidepresszánsát. Tesóm ma reggel ezt mesélte, erre apa: az a baja a sok depressziósnak, hogy még senki nem üldözte körbe őket a ház körül egy seprűvel. Fordítok: szerinte nincs is ilyen betegség, csak sok túlérzékeny. Jó, hogy nem voltam ott, mert tudtam volna olyat mondani, hogy kitagadjon... A múltkor volt egy vitánk, amit minél gyorsabban le akartam zárni és azt mondtam: bemegyek és ráborítom az asztalt - a vita tárgyára. Apa reakciója pedig annyi volt, hogy ha így oldom meg a problémáimat, menjek el pszichológushoz...

Kegyetlenül fájt, mert nem gondolt bele abba, hogy én már több, mint egy éve járok, de még pszichiáterhez is, antidepresszánsokon élek és végignézhette már nem egy idegösszeomlásomat. Talán csak kicsúszott a száján, de csalódtam benne, már csak azért is, hogy azt feltételezte rólam, hogy valóban ilyen eszközökhöz folyamodnék.

Szeretem a családom, de az otthonom számomra egy börtön, nem kapok levegőt és el akarok költözni nagyon messzire... Hülyén hangzik ez egy 17 éves szájából, de nekem sokkal nagyobb személyes té rre lenne szükségem, ahol nem történik meg az, hogy anya benyit rám és megkérdezi, mit írsz? - mint ahogy most tette. Elegem van. Ráadásul az egyetemet is levelezőn kellesz végeznem, ha bejutok, így marad a cellám. Remélem, megértitek, ha most nem teszek fel ikonokat vagy avatarokat, ígérem, később pótolom.