Pain doesn't hurt - if it's all you've ever felt

A volt barátom - mintha ezer éve lett volna - csinált nekem egy álomfogót. A leggyönyörűbbet, amit valaha láttam. Persze nem kizárt, hogy csak azért érzem így, mert nekem készült :) De számít ez? Dehogy :)
Egy nagy jó barátnőm, konkrétan a legjobb, írt egy e-mailt, amiben egy szörnyű álomról számolt be. Ismerem az érzést, mikor kipattan a szemed, szakad rólad a hideg verejték, görcsösen szorongatod a takaród szélét, alig kapsz levegőt és nem tudod, hogy hogy kerülsz az ágyadba, hiszen az előbb még... menekültél, holtakat láttál, meg akartak ölni vagy épp te készültél kioltani valakinek az életét. Bujkáltál, féltél, hallottad a szíved dobbanását, ahogyan ütemet vernek a másodpercek, érzel, gondolkozol, képtelenség, hogy ilyen valóságos és mégis álom legyen.
De az.

A pszichiáterem mondta anno, hogy ez úgy működik, akár egy kukta. A feldolgozás egy módja. Mikor túl sok a feszültség bennünk, kicsapódik a szelep, és így könnyebbülünk meg. Ezt egyébként talán már írtam itt, de ismétlés a tudás azanyja :))
És valóban. Tanulmányaim alapján, a léleknek meg kell könnyebbülnie. Nehéz pl. beszélni olyan dolgokról, amik bántanak, mert elsírod magad, vagy egyszerűen a tény, hogy kimondod, valóággá teszi. Gondoljunk csak emellett a poszttraumás stressze vagy azokra az amnéziákra, melyek egy feldolgozhatatlan eseményt hivatottak meg nem történtté tenni. Gyakran megesik, hogy mikor megerőszakolnak egy nőt, az annyira megviseli szegényt, hogy a lélek önvédő mechanizmusba kezd, elnyomja az emléknyomot, és konkrétan nem fog emlékezni arra, mi történt vele.
Vagy: a szülők gyakran hajlamosak kétségbeesni, mikor csemetéjük rajzain halál, vér és hasonló borzalmak köszönnek vissza rájuk. Feldolgozás. Ennyi az egész. A világ tele van a gyermek számára érthetetlen dolgokkal, egy négyéves nem tudja felfogni, mi is az a halál, nincs tisztában az idővel. De látta, hallott róla, tévében, mesében, hát lerajzolja, megalkotja magának a rajzlapon, mert érdekes. Apropó érdekes. Azok a gyermekek, akik csak virágokat, pillangókat, felhőcskéket és egyéb nyalánkságokat rajzolgatnak, nos, általában ők a legagresszívabbak.

Nade rémálmok. Az azért szívás, ha az ember napokig gyötrődik egy-egy fantáziadús tömeggyilkosságán :S De rájöttem! Ez is egyfajta tudatosulása a mélyben lappangó szorongásainknak, melyek így törnek a felszínre, és arra várnak, hogy feldolgozzuk őket.
Mekkora AHA-élmény itt a 3in1-em mellett. Amit szívószállal iszok egy műanyag pohárból... olyan stílustalan!

Megfogalmazódott bennem, hogy írok valamit a tegnapi napomról is, de elég eseménytelen volt, legalább a tegnapelőttihez képest.
Menzára személyes segítőm hozta magával tíz esztendős húgát is, engem meg komolyan kivert a víz. Én félek a gyerekektől! Persze nem volt végül semmi gond, de megláttam a gyerkőcöt és majdnem spontán székletem támadt! A szakdolgozatomhoz is gyerekekkel kell majd dolgoznom, de ők legalább látássérültek, csak toleránsabbak a gyökérségemmel szemben. Jövőhét csütörtökön megyek az igazgatóhelyetteshez, de mit is fogok neki mondani?
"Háj, jöttem vizsgálódni..."
Nem jó.
"Szóval van ez a dolog..."
Még kevésbé -.-
"Szakdolgozatom témája az intézetben felnövő gyermekek kognitív reprezentációja (aminek pár napja néztem utána a neten, mert én se tudtam ám, mi az), és szeretném megtudni, hogy Önök milyen módszerekkel kérik tőlük számon a tananyagot, hogy majd én magam is hasonló eljárásokat dolgozhassak ki az információszerzéshez, továbbá érdekelne, hogy hány végzős tanuló jár az iskolába bla bla bla..."
Talán ez lesz az, gondosan kihagyva a zárójeles részt :P
Egyébként torzítottam, mert tudtam, hogy mi az, de nem nézem ki magamból, hogy helyesen le tudok fordítani egy ilyen szakkifejezést, ez meg csak szakdoga.

Szakdoga. Tegnap meg még nem tudtam elengedett kézzel ülni a bilin. De szentimentális vagyok!

Egyébként így dél környékén, lehet, hogy nem ártana elkezdeni a napot. A hajam már belőve, a körömlakk kiválasztva, mosogattam is már... Nem megyek sehová, de addig sem tanulok alapon gondolkodok :)
Talán most mentek egyet és tényleg elkezdem a napot.

Az álomfogóm otthon pihen egy sarokban, de minden alkalommal, mikor arra jár a tekintetem, megpihen rajta, és elmosolyodok.