Na ha már így állunk, akkor csak annyit, hogy jelenleg tanulok, tanulok és ha van egy kis szabadidőm, akkor tanulok is egy kicsit. És ez sajnos nem túlzás :S
Én alapvetően szeretek tanulni, de ez már nekem is sok!
Ó, és még valami... Nagyon felháborít, ami például Kerepesen történt! Á, nagyon dühít ez az egész, így képtelen vagyok kommentálni. Már elfogulatlanul.
Ami az évfolyamtársamat illeti - mint ahogyan azt kedves hozzászólóm, azallamenvagyok és én is megírtam -, a kislány szerencsésen hazatért. Én egyébként csak látásból ismerem. Betti kétségbe volt esve az érettségi miatt, ezért döntött úgy, hogy "elmenekül". Mivel az osztálya a héten letudta a vizsgát, nem tartom kizártnak, hogy velünk teszi majd le ő is a jövőhéten.
Tettével sem egyetérteni nem tudok, de el sem ítélhetem azt. Szerintem mindannyian gondoltunk már arra, hogy magunk mögött hagyunk mindent. Csak azt ne felejtsük el, hogy ha valóban így teszünk, annak következményei lesznek. A család mellett egy barátnőjét is nagyon megviselte az ügy, ez a lány számomra is kedves, egy volt osztálytársam. De szinte mindenkit. Engem azzal keltett anya, hogy előkerült :) Előtte este pedig még én is belinkeltem a blogot. Egy a lényeg: most már minden rendben! Nem lett semmi baj. Ez így van jól. :)
Nna, én megyek törizni :S
És Lia, ezúton is elnézést, de most néhány napig nem leszek MSN-en - érthető okokból :S