Pain doesn't hurt - if it's all you've ever felt

Na most kezdek tényleg megroppanni...
Hétvégenként, mikor otthon vagyok, valahogy felborul a rend az életemben, de mindig. Ennek köszönhetően két napig elfelejtettem bevenni a gyógyszert. Felelőtlen vagyok, az addig oké, de tényleg ENNYI vagyok gyógyszer nélkül???

Egyre rövidebb megvonási idő is ilyen tünetekhez vezet, egyre rosszabb minden alkalommal. Már tegnap délben hányingerem volt. Hogy miért szenvedek emiatt annyira? Nem érdekel ha nem tudok enni, addig amíg Anya észre nem veszi. Most két hétig voltam távol, hazamentem, annyi és olyan jó kajákat csinált, annyit dolgozott velük, annyi energiát fektetett bele és én meg... Á, utálom magam ilyenkor!

Most lehet cseszegetni, hogy miért vagyok ilyen gyökér, hogy elfelejtem. De a kifejezés magában rejti a választ, nem volt szándékos. Sosem az. Csak utólag könnyű okosnak lenni.

Aztán ahogy haladt az este, úgy rosszabbodtak a dolgok is. Olykor tényleg úgy gondolom, elment az eszem. Kezdek félni. Azon kaptam magam, hogy jár az agyam, de nem értelmes dolgokon, hanem hogy hogyan tudnék fájdalmat okozni magamnak.
Groteszk a kép, nem könnyű leírni sem, de apró csatokat csiptettem a bőrömre. De nem ez volt a jéghegy csúcsa, csak egy példa az elmebeteg cselekedeteim demonstrálására. Attól a csúcstól inkább mindenki mást és magamat is megkímélem, mert szánalmas, ijesztő, horrorisztikus és nincs az a terapeuta, aki kiszedné belőlem.

A legnagyobb problémám ezekkel a dolgokkal, hogy mindig bennük találom magam. Emlékszek én rá, hogy hogy kerestem elő azokat a csatokat, mindenre, de csak a művelet közben térek észhez és hagyom abba az egészet sürgősen.
Azt sem tudom, miért csinálom. Nem élvezem a fájdalmat, nem könnyebbülök meg tőle, csak szenvedek még pluszban a bűntudattól is, hogy ilyeneket művelek.

Figyelemelterelésként megnéztem még egy filmet is, aztán olyan két óráig sírós számokat hallgattam. Ennek is mi értelme? Utána háromig még amúgy is bőgtem az ágyban fekve.
Egyre kevésbé tudom megfogalmazni, hogy mit érzek. Pedig ebben is mindig nagyon jó voltam! De most nem találom a fájdalom okát! Hiába lenne rá szükségem. Nekem az elengedhetetlen ahhoz, hogy meggyógyítsam magam. Annyira tanácstalan vagyok.

Ma jöttem vissza Debrecenbe, egy rémálom volt az egész. Émelyegve ébredtem, ellinkeskedtem a napot, aztán bevettem egy szem szorongásoldót, amitől aztán szépen elbőgtem magam. Anya így vitt ki az állomásra, így rakott fel a vonatra. Hogy előtte otthon teljesen kiborultam egy hülye utazástól, ráadásul fogalmam sincs, hogy miért rettegek tőle ennyire.

Az út alatt két dologra koncentráltm: hogy ne hányjam el magam, illetve hogy senki ne hallja meg a zenét, amit én hallgatok fülhallgatón keresztül. Valamiért úgy éreztem, hogy percenként ellenőriznem kell, hogy ha kiveszem a fülemből, akkor lehet-e hallani. Kényszer.
Olyan négyre már itt voltam a koliban egyedül is vagyok, és azót nem sikerült elkezdenem tanulni. Holnap vizsga, én eddig meg annyit tettem az ügy érdekében, hogy kinyomtattam az anyagot.

Lesz ennek egyáltalán vége? Már az se érdekel, hogy mikor.