Érezted már magad gyönyörűnek? Milyen az? Elmeséled?

Én még nem éreztem ezt soha. Ha mégis, az már olyan régen volt, hogy el is feéejtettem... Van az a mondás: a tükör hazudik. Az a hazug, aki ezt mondja. Én sosem voltam szép és ez fáj. Ember vagyok és én is vágyomm arra, hogy a lelkem otthonra találjon a testemben.

Egyszer az iskola mögött álltam, s elment mellettem két srác - de ezt már biztosan meséltem -, az egyikük azt mondta: de csúf, mire a másik: ronda, mint a bűn... Hát köszönöm, én is hasonló véleményen vagyok. De darbokra hullik a lelkem, ha meglátom a tükörképem, a lelkem pedig zokog. Siratja nemcsak a hitvány porhüvelyt, amelyre kárhoztatott, de magát a létezést is. Mert számára ez nem csupán, sőt egyáltalán nem élet. Ez maga a sírig tartó szenvedés. Pokol érkezett velem a földre, s nem érdemlem meg, hogy lélegezzek.

És a legfrissebb fájdalmam, amely újra a felszínre tört, és kínt és szenvedést okozzon nekem a csúfságom. Mert lehetne a testem úgy is beteg, hogy szép. Akkor talán nem undorodnék magamtól olyannyira... És  ez megint csak egy olyan ábránd, melyet hiába kergetek. Ő kacag rajtam és  tovaszáll, én meg vergődöm egyedül a mocsárban.