Szóval, amiről írni akartam? Nem kapok levegőt. Ezalatt azt értem, hogy abszolút nincs életem, szabadságpm. Minden egyes napom itthon töltöm, de ha megyek valahová, azt is családi kísérettel teszem. Helyzetemet tekintve ez nem meglepő, de nagyon nehéz, hogy nincs magánéletem.

Magántanuló vagyok, az addig oké, csakhogy anya nem tud elmenni miattam dolgozni, mert bármikor jöhet egy műtét, meg úgy alapjába véve is, rám vigyázni kell. Szerintük. Úgyhogy minden délelőtt itthon vagyok anyával, akinek a közelsége kiborít. Szeretem, meg minden, csak egy kicsit sok belőle. Egy kicsit nagyon. Egyszerűen úgy érzem, nem kapok tőle levegőt. Állandóan bejön valamiért a szobámba megnézni. Sokkal jobb lenne egyedül itthon. Bömböltetnék valami zenét, néha tanulnék...

Annyira vágyom egy kis magánszférára. Ez persze nem lehetséges

Amúgy kezdek nagyon emo lenni, mondjuk én ezt meg is engedhetem magamnak. Tesómat teljesen kiborítom ezzel, nagyon nem bírja őket. Amúgy anya észrvette a vágásokat. Azt hazudtam, hogy egy karkötőtől vannak, bevette. Tesómnak elmondtam az igazságot, ő szimplán lehülyézett. Nem vártam tőle semmi mást. De azért ezt mégsem kellett volna. Én vagyok a hülye. El kellene már végre fogadnam, hogy nem bízhatok meg senkiben, de legfőképpen önmagamban nem.