Folytatódik a véget nem érő harc, az életem, ami eddig sem volt épp mesébe illő, de most...
Azon az ominózus éjszakán, amikor az előző bejegyzésemet írtam, bevettem jópár szem fájdalomcsillapítót - persze hasztalan. Végül sikerült pár órát aludnom, de a tegnapelőttöm pokoli vot. Nem csak a szokásos fájdalmaim kínoztak, de még a gyomromat is sikerült tönkretennem. Kicsit túladagoltam magam.
Tegnap idegösszeomlást kaptam - megint. Egész nap bőgtem, a szemem teljesen kikészült, lepergett előttem az életem és rájöttem, hogy semminek semmi értelme. Mert tehetek bármit, már soha nem leszek az az erős, boldog lány, ak egykor voltam. Elveszítettem az emberekbe vetett bizalmam, megkeseredtem és már nincs visszaút.
Az is fáj, hogy a családomnak mindezt végig kell néznie. Itt ültek és nem tudtak semmi bíztatót mondani. A háziorvosom azt mondta, szeretne egyszer végre boldognak látni. talán majd egy másik életben...
Tolódött a műtétem egy nappal, így csak jövőhét szerdán műtenek. Ha teheted, szoríts nekem. Rohadt nagy szükségem lesz rá.
Egyébként tegnap éjjel 3 órát hoztam össze, ennyit aludtam.Aztán a fél napot Miskolcon töltöttem az egyik dokimnál. Már csak sétapálcával tudok közlekedni, így az emberek szánakozó tekintettől kísérve tetem mg azt a sok száz métert, amt nagyon nem az én lábamnak találtak ki.
Most délután aludtam pár órát, de csak felerősödtek a fájdalmaim. Jó lenne néha feladni..
.
