A tegnapi napom hosszú volt, nagyon.
Szaktra való tekintettel egész nap az intézetben ültem. Előadást előadás követett, estére az agyam egy bazinagy lufivolt tele vízzel. De jó volt, élveztem.
Tíztől beszélt egy ipse az addíciókról, a függőségekről. A nap első és egyik legjobb előadását rendesen tönkretette számomra az a tény, hogy mellettem kettővel ült az egyik jó barátnőm hapsija meg annak a fia. Gyűlölöm a fazont. Tárgyként tekint a barátnőmre, aki eközben gyakorlatilag érte él.
Szóval faszkalapunk fogta a zakóját, és mivel az első sorban ültünk, odarakta az előadó asztalára. Én meg: MIVAN??? Előtted is van, te köcsög! Elvileg orvos vagy, nem jelenthet akkora nehézséget a sajátod betájolása! Aztán megkérdezte az előadótól, hogy nem jelent-e gondot. Ő persze nem az asztalon tervezte megtartani az előadást, nem volt gond.
Aztán a fia... Az a neveletlen bunkó evett, ivott, ott, az első sorban, és aztán olyat tett, amit normális ember meg se próbálna... elkezdett smst írni. De ott, a tanár szeme előtt, a padra könyökölve! Hát mondom kiverem a kezéből! Hogy lehet valaki ekkora parszt?! Vagy csak én adok túl sokat a jómodorra?
Az előadásról csak annyit, hogy a férfi nagyon szimpatikus kis emberke volt, gyakran egyenesen nekem mondta a magáét :) Ő az az ember, akit ha felkeltenék hajnali kettőkor, hogy na kisfiam, itt van ötven ember, beszélj már nekik a dependenciáról, simán képes lenne rá. És minden bizonnyal a haja is pont úgy állna. Az előadás felénél ugyanis beletúrt a hajába, ami aztán végig úgy állt neki. Az első sorban röhögőgörcsöt kapni ciki. Nem tudsz elbújni, mégis megpróbálod. Én onnantól kezdve inkább a kabátom gyűrögettem, és csak akkor voltam hajlandó felnézni, ha elsétált valamerre. Aztán egyszer csak bekerült oldalról a látóterembe, én pedig hirtelen csak annyit gondoltam: Elvis itt van!
A következő előadás a szexuális perverziókról szólt. Magától Csides Katától! Azt nem lehet hitelesen visszaadni, azon ott kell lenni. Betegre röhögtem magam, közben pedig rengeteget megtudtam az exhibícionizmusról, a pedofíliáról és a transzvesztitákról is - többek között persze.
Ezután barátnőm elhúzott menzázni. Én részemről aznap már ettem egy fél szelet pizzát, délután kettőkor pedig még semmi éhségérzetem nem volt. Furcsán működök mostanában, most is csak szenvedek egy kis műzlivel. Na azért beruháztam a vércukorszintemnek egy csokira meg egy espressóra. Talán túl sok kávét iszok mostanság. De a csokiból konkrétan egy, azaz egy harapásnyit bírtam enni. Mi ez, ha nem szánalom???
Közben ott állt nem messze a faszfej. Régebben beszélgettünk már, tudom milyen csöpögős, kenetteljes a dumája, a hányinger fog el tőle, miközben egy utolsó szemétláda. Két embert már megölt, a barátnőm lesz a harmadik??? Nem a saját kezével, de kifizette a csekket, az majdnem ugyanaz :(
Utána a tanáraim beszéltek a gyereknevelésről. Természetesen csak azok, akik már szülők. Az intézetben több házaspár is van, hiába, beltenyészet :D De édesek így együtt :)
Persze ismert a tény, hogy én magam kimaradok ebből, ez az előadás mégis sokat adott! Kiderült pl. az egyik tanáromról, hogy mikor nem az unalmas tananyagról beszél, képes összefüggő, értelmes önkifejezésre is!
És a férfiak. Egy fazon két kérdést tett fel az előadás alatt, de mindkettő így kezdődött: "Hol az a határ..." Basszus! Ez gyereknevelés!!! Nem statisztika! Itt nincs medián meg t-próba! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Úgy bírom, amikor egy ilyen dologról is képesek mennyiségi alapon gondolkozni! -.-'
A nap végére leamortizálódtunk agyilag. Ültünk ott, mint két kifacsart narancs, és készültünk a "hazafutásra". Ebben a percben egy csoporttársunk sietett oda kétségbeesett arccal, hogy amennyiben nincs semmi dolgunk, azonnal menjünk az XY terembe nemtudommire, mert nincsenek hallgatók!
...
...
Johh. Mentünk, ott voltunk, de én végig szenvedtem a gyengeségtől, kivert a víz, ájulhatnékom volt... Persze, mert miért nem eszek? De nem tudok. Nem kívánok semmit. Csak lenyomom a torkomon. Amúgy környezetpszichológia volt, Érdekes is lett volna, ha tudok figyelni, így azonban nem sok emlékem van az előadásról.
Visszatérve a koliba a tettek mezejére léptem. Mondom fasza gyerek leszek, megeszek egy egész szelet pizzát. Kiköltöztem a konyhába, csináltam granulátumos teát, aztán néztük egymást. A pizza meg én. Mondtam már, hogy szánalom? Na olyan jó félóra alatt legyűrtem, jövök vissza a szobámba, már venném le a cipőm, hogy akkor most részemről vége a napnak... És bevágtatott gimis egyetlen barátnőm, hogy az egyik szobatársa szakított a pasijával, most pedig vagy tízen vigasztalják, ő meg nem hajlandó ott maradni. Cipő visszaköt, tea felkap, fel az ötödikre, be a tanulóba. Hú, mennyit beszélgettünk! Már nagyon kellett. Úgy megkönnyebbültem. Mert vele mindenről lehet beszélni és meg is tettük.
Mondtam már, hogy nagyon kellett? :)
Most pedig, ilyen hajnali órán, irkálok itt, közben pedig sikerült megennem egy fél tányér műzlit.
És büszke vagyok érte magamra -.-'
.
