Pain doesn't hurt - if it's all you've ever felt

Talán ma jobban vagyok.
Tegnap este beállított az egyetlen barátnőm a gimiből - ő is az én kolimban lakik-, hogy ,,kapjam a gúnyámat, menjünk forrócskizni!" Húztam a cipőm és mentünk. Itt van egy kávzó a földszinten, éjfélig ültünk ott és nosztalgiáztunk, jó volt :) Jól éreztem magam, de tényleg! Beszéltünk szexről, politikáról, mindenről, mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára, nem évekkel ezelőtt. Oké, így 2 szóva találkoztunk, de semmi több. Hiányzott :)
Ma meg kiszolgáltatottságom újabb jelét kapva, a személyi segítőm szólt, hogy se ma, se holnap nem tud bekísérni az intzetbe. Fasza. Akkor minek jöttem vissza? Ma reggel, már indultam le a koli elé, akkor kaptam az smst. Ha tegnap ír, akkor nem jövök vissza vagy nem kelek reggel időben...
Gyűlölöm ezt a kiszolgáltatottságot. Ezen a szinten... bele lehet őrülni.
Ma írtam msnen egy régi, kedves barátomnak. De mire megtaláltam! Véletlenül letiltottam. Mást akartam anno, de egyforma profilképük volt... Annyira jellemző :D
Szóval írtam neki pár sort, hiányzik ám. Mint sok régi barátom, akikkel távol kerültünk. Szeretném felvenni a kapcsolatot minél többükkel.
Lehet, hogy ez a hiány, az emberek utáni vágy, már az antidepimnek tudható be? Jó lenne.
A mai napomat így gyakorlatilag végigbeszélgettem a szintén pszihós szobatársammal, délután pedig aludtam egy egészsgeset.
A szobatársaimmal egészen jó viszonyt ápolok. Olyan igazit. Ha elkezdünk beszélgetni, nem tudjuk abbahagyni, gyakran hülyéskedünk, nevetgélünk... Ez új. Az előzőekkel sem volt emmi baj. Ezek a mostaniak egyszerűen nyitottabbak vagy én nem is tudom. Talán nem ez a megfelelő jelző. Itt most minden más. Nyilván, hisz más emberek.
Az intézetben szakhét van, nincs tanítás, csak előadások, de én az elejéről ugye lemaradok, de legalább nem tanítási órákról.
Hát nem lett valami összefüggő bejegyzés, de 100% én. Jólesett írni. Talán gyakrabban kellene :)